VIBE Fesztivál is beszállt a választási mozgósításba. Kedden elindították az Implikálódj! nevű kampányt. Arra kérik az első választásukra készülőket, vállaljanak felelősséget a környezetükért és vegyék ki részüket a politika alakításából.
“Mivel a VIBE a legfiatalabb generációt célozza meg – a fesztiválozók 95%-a 14 és 28 év közötti, az átlagéletkor pedig 21 év körül mozog –, kötelességünknek érezzük felszólítani őket a társadalmi szerepvállalásra” – mondta Rés Konrád Gergely. A fesztivál igazgatója szerint az erdélyi fiatalokat ott lehet sikeresen megszólítani, ahol jól érzik magukat, például egy fesztiválon. Azoknak, akik nemrég töltötték be a tizennyolcat, el kell mondani, hogy miért fontos szavazni, a véleményüket érvényesíteni. “Reméljük, célba ér az üzenetünk és az urnáknál a legfiatalabb szavazók is megválasztják majd az őket hitelesen képviselő politikusokat” – tette hozzá a fesztiváligazgató. Rés Konrád Gergely elmondta, az Európai Unió testületeiben fontos, minket is érintő döntések születnek, ezért május 26-án minél több első szavazónak részt kell vennie. A VIBE közösségének (mintegy 15.000 fő) több mint fele most készülődik élete első szavazására. Mint írják, a fesztivál a fiatalok “ízlését és gondolkodását tükröző kampánnyal” próbálja érzékenyíteni őket a véleményformálás iránt. A szervezők egy-egy fesztiválos kellékeket tartalmazó csomagot ajánlanak fel azoknak, akik lefotózzák a szavazási részvételt bizonyító pecsétet a személyi igazolvány hátlapján és elküldik üzenetben. A csomagot a fesztivál helyszínén lehet majd átvenni. Ugyanakkor az Implikálódj! kampányban a szavazásukat bizonyító fesztiválozók 20%-os kedvezménnyel vásárolhatnak fesztiválbérletet; világító parti kellékeket tartalmazó fesztivál szettet kapnak ajándékba; és tájékoztató füzetet kapnak arról, hogy miért fontos részt venni a közügyek alakításában.
(közlemény)