Maros megyében 31-re emelkedett a hétvégén azon koronavírussal fertőzöttek száma, akik elhunytak. Szombaton egy 84 éves férfi és egy 30 éves nő halálát jelentette be a prefektúra.
A férfi 19-én került kórházba koronavírusra utaló tünetekkel, 21-én igazolódott be fertőzöttsége. 23-án hunyt el. Több más betegségben is szenvedett.
A 30 éves nő április 4-én került a marosvásárhelyi fertőző klinikára, majd légzési nehézségei miatt szinte azonnal az intenzív terápiára. 6-án derült ki, hogy fertőzött. 22-én hunyt el. A prefektúra tájékoztatása szerint a nő szívbetegségben és magas vérnyomásban szenvedett, és olyan településről származik, ahonnan több igazolt esetet jelentettek.
Maros megyében ugyanakkor a legutóbbi jelentés szerint tegnap délig 389 személynél mutatták ki a koronavírust, ezzel 38-cal emelkedett egy nap alatt az igazolt esetek száma. 49-en a vírusfertőzés gyanúja miatt vannak kórházban, és a járvány kezdete óta 82 személyt gyógyultnak nyilvánítottak és hazaengedtek.1507-en vannak otthoni, 287-en intézményes karanténban – jelenti a prefektúra.
Maros megye egyébként a fertőzöttek számának szempontjából 9. az országban, megelőzte többek között Brassó, Temes, Hunyad és Botosani megye is. Romániában változatlanul Suceava megyében és Bukarestben van a legtöbb koronavírusos beteg. A legfrissebb összesítése szerint 11.036 fertőzött személyt tartanak számon jelenleg Románia területén.