Megbüntették Dorin Floreát: értetlenkedik és megóvja

Megbüntették Dorin Floreát: értetlenkedik és megóvja

Súlyos bírságot kapott Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere gyűlöletbeszéd miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól, miután a városi elöljáró egy közösségi oldalon tett bejegyzésben javasolta, hogy az állam szabályozza a gyereknemzést a roma közösség körében. A tanács közleménye leszögezi, a szociális ellátórendszerről, gyermekvédelemről lehet és kell vitázni, ezek a viták azonban nem fajulhatnak gyűlöletkeltő politikai üzenetekké.

A testület döntéséről Asztalos Csaba elnök elmondta: egyhangúlag hozott döntéssel szabták ki a 10 ezer lejes bírságot, amely az egyik legsúlyosabbnak számít, amit közéleti személyiségek nyilatkozataik miatt kaptak. A testület szerint a polgármester állítása kimeríti a gyűlöletbeszédet fogalmát, sérti a magánéletet, előítéleteket terjeszt és táplál a társadalomban, és megbélyegez egy közösséget.

Erre reagálva Dorin Florea azt mondta, szerinte az, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács ilyen rövid idő alatt döntött a megbírságolásáról, azt bizonyítja, hogy nem cél az általa felvetett probléma megoldása, csak el akarják hallgattatni. „A gyorsaság, amellyel kirótták a büntetést, azt igazolja, hogy nem cél a probléma megoldása, egyszerűen így akarnak elhallgattatni, amikor kimondasz egy igazságot. Romániában sokszor bűntettnek minősül az igazság kimondása. Megfellebbezem az intézkedést, mert nem tartom jogosnak, mint ahogyan az a nagyszámú állampolgár sem, akik támogattak” – fogalmaz bejegyzésében Florea.

Dorin Floreát korábban más ügyekért már elmarasztalta a testület, szintén a roma, illetve a magyar közösség jogainak megsértése miatt. Asztalos cáfolta a polgármesternek azt a korábbi állítását, miszerint a bíróságon valamennyi eljárást megnyert volna a diszkriminációellenes tanács ellen. Rámutatott: bizonyítani tudja, hogy az elöljáró korábban kényszerült már bírság kifizetésére. Hozzátette: várhatóan ez az ügy is bíróságra kerül, nagyon valószínű ugyanis, hogy a polgármester megtámadja a szerdai elmarasztaló döntést.