Gyulán a fürdőkultúra a török hódoltság ideje alatt pezsdült fel. A várfürdő 1959-ben nyílt meg. Az 1970–1980-as években volt az első virágkora, a 2000-es években kapott új lendületet – ennek megkoronázását a 2013-ban megnyitott AquaPalota jelentette.
Szerencsés helyzetben vagyunk, mert bármerre járunk is az országban, jobbnál jobb fürdőkben tölthetjük el értékes szabadidőnket. Nincs ez másként az ország délkeleti részén fekvő Gyulával sem, mely egykor a legerősebb végvárunk volt. Manapság viszont az ország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja, ahol a pihenni vágyók éppúgy megtalálják a számításukat, mint azok, akik sétálni és kirándulni érkeznek a festői szépségű városba és legalább ennyire vonzó környékére.
A török kultúra öröksége
Gyulán már a török idők előtt is volt fürdő, bár akkor még az egyház felügyelete alatt állt, és csak hideg vizes medencével rendelkezett. A hódoltság ideje alatt pezsdült fel igazán a fürdőkultúra a városban, ahol ekkor már 11 különféle fürdő közül válogathatott az ideérkező. A törökök kiűzése után a tendencia megmaradt, és Gyula továbbra sem veszítette el fürdővárosi státuszát.