Szakmai egyeztetés Parajd és a Sóvidék turisztikai újrapozicionálásáról
Szakmai egyeztetés Parajd és a Sóvidék turisztikai újrapozicionálásáról

Szakmai egyeztetés Parajd és a Sóvidék turisztikai újrapozicionálásáról

Csütörtökön szakmai munkamegbeszélésre került sor, amelynek középpontjában Parajd és a Sóvidék turisztikai újrapozicionálása állt. Az egyeztetésen részt vett Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, valamint a Hargita Megyei Tanács, az érintett önkormányzatok, a Visit Maros Egyesület, illetve a Visit Harghita és a Visit Hungary szakmai partnerei.

A Visit Harghita kezdeményezésére szervezett találkozó célja a térség turisztikai kínálatának egységesítése és a fenntartható fejlődés elősegítése volt. A résztvevők közösen gondolkodtak a Sóvidék jövőjéről, a helyi adottságokra épülő, versenyképes és modern turizmus kialakításáról.

A megbeszélésen hangsúlyos szerepet kapott az együttműködés fontossága: a jelenlévők egyetértettek abban, hogy a régió fejlődése csak partnerségben, összehangolt munkával valósulhat meg. A Visit Hungary szakértői konkrét javaslatokkal segítették az irányvonalak kijelölését.

Péter Ferenc a találkozó után úgy nyilatkozott: „Meggyőződésem, hogy csakis együttműködéssel lehet fejleszteni a turizmust.”