Bezárta ludasi gyárát a Leoni, miután kínai tulajdonba került
Bezárta ludasi gyárát a Leoni, miután kínai tulajdonba került

Bezárta ludasi gyárát a Leoni, miután kínai tulajdonba került

A német autókábelgyártó Leoni többségi tulajdonát egy kínai vállalat, a Luxshare szerezte meg – a tranzakciót, amelyről már 2024 őszén beszámolt a Profit.ro, mostanra hivatalosan is lezárták. A felvásárlás érinti a Leoni romániai érdekeltségeit is, ahol a vállalat közel 12.000 főt foglalkoztat.

A Leoni 2000 óta van jelen Romániában, és több nagy gyártóegységgel rendelkezik Aradon, Besztercén és Pitești-en. Emellett úgynevezett „szatellitgyárakat” nyitott Belényesen, Ludason, Margittán és Bumbești-Jiu településen. A vállalat 2016-ban központi szolgáltató központot (Shared Service Center – SSC) is indított Kolozsváron, amely 17 különböző vállalati funkciót koordinál.

A ludasi egységet ugyanakkor a Leoni 2024-ben bezárta, miután jelentősen visszaestek az adott telephelyre vonatkozó megrendelések – a döntést még az előző évben hozták meg.

A most lezárult akvizíció révén a Luxshare, amely autóipari csatlakozók és elektronikai megoldások gyártására szakosodott, új piacokhoz férhet hozzá a Leoni ügyfélkörén keresztül.

Egy külön tranzakció keretében a Time Interconnect Singapore – amely a Luxshare ICT és a Time Interconnect Technology közös vállalkozása – 100%-os tulajdont szerzett a Leoni AG ACS (Automotive Cable Solutions) üzletágában. Az ACS ezután is önálló gépjármű-kábelgyártóként fog működni.

A Leoni jelenleg összesen 10 gyáregységgel rendelkezik Romániában, mintegy 180.000 négyzetméternyi gyártási területen.