Több mint 1300 köbméter faanyagot koboztak el a rendőrök idén Hargita megyében
Több mint 1300 köbméter faanyagot koboztak el a rendőrök idén Hargita megyében

Több mint 1300 köbméter faanyagot koboztak el a rendőrök idén Hargita megyében

A Hargita megyei rendőrség eddig ebben az évben 1300 köbméter faanyagot kobozott el és 366 ezer lej értékben szabott ki bírságot az erdészeti bűncselekmények elleni akciói során.

Mircea Ștefan Iordan rendőrparancsnok csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az erdők védelme az intézmény egyik kiemelt célkitűzése, tekintettel arra, hogy Hargita megye területének 40 százalékát erdő borítja.

Beszámolója szerint január 1. és szeptember 30. között a Hargita megyei rendőrök 223 ellenőrzést végeztek, ezekből 192 faanyagszállítmányokra, 21 pedig faanyagok tárolására, feldolgozására és értékesítésére irányult, tízet pedig az erdőkben hajtottak végre. Az akciókban az erdőőrség, a Romsilva vállalat és a megyei erdészeti hivatalok munkatársai is részt vettek.

A statisztikák szerint a rendőrök 90 erdészeti bűncselekmény ügyében indítottak eljárást, többnyire állampolgári bejelentések nyomán. Ezeknek összesen 21 gyanúsítottja van, akik közül kettőt tetten is értek. A gyanúsítottak közül négy ellen kényszerintézkedéseket is elrendeltek.

Emellett a rendőrök 87 bírságot szabtak ki 366 ezer lej értékben, és összesen 1316 köbméter faanyagot, három járművet, két szekeret és 56.700 lej készpénzt koboztak el – sorolta az adatokat a rendőrparancsnok. AGERPRES