Rövidesen kiszűrhetik a rendőrök a drogos autóvezetőket

Rövidesen kiszűrhetik a rendőrök a drogos autóvezetőket

Két héten belül olyan felszerelést kapnak a közlekedési rendőrök, amellyel a helyszínen kiszűrhetik azokat az autóvezetőket, akik tudatmódosító szereket fogyasztottak – jelentette be kedden Nagyváradon Carmen Dan belügyminiszter.

A tárcavezető szerint az új eszközöket elsősorban a ‘kockázatnak kitett régiókban’, például a tengerparton vetik be.

Carmen Dan elmondta: nemsokára módosító indítványt terjeszt be, amely megtiltja a sofőröknek, hogy vezetés közben élő telefonos közvetítéséket folytassanak. Egy másik módosító javaslat bevezetné az elektronikus karperecet, amelynek kötelező viselésétől a családon belüli erőszak visszaszorítását várják.

Carmen Dan Nagyváradon részt vett egy, az év első negyedév tevékenységét kiértékelő összejövetelen.

AGERPRES/(HU – szerkesztő: ERDÉLY András)