A héten Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala nyilvánosságra hozta azt a városrendezési tervet, amely megmutatja, mi vár az egykori Foto gyár területére: a szinte teljesen kihasználatlan ipari zóna egy új, vegyes funkciójú városrésszé alakulhat át, lakásokkal, kereskedelmi terekkel és közösségi helyszínekkel. A vita máris elkezdődött a marosvásárhelyiek között.
Amit azonban érdemes tudni: Európa szinte minden városában található legalább egy elhagyott vagy alulhasznosított ipari terület. Téglából vagy betonból épült gyárak, csarnokok, raktárak állnak üresen vagy lassan pusztulnak, miközben a város körbenövi őket. A kérdés ma már nem az, hogy „mit kezdjünk velük?”, hanem az, hogy „hogyan alakítsuk át őket működőképes városi terekké?”. Három, Marosvásárhelyhez hasonló méretű európai város már választ adott erre a kérdésre — eredményeik inspirációként szolgálhatnak számunkra is. Marosvásárhelyen ugyanis még mindig több „szürke zóna” várja a megújulást.
Winterthur, Svájc – a dízelmotoroktól a jövő városnegyedéig
Winterthur a 20. század végének ipari válságát lehetőségként használta fel arra, hogy új életet leheljen a Sulzerareal ipari övezetbe. Az új negyed egyszerre őrzi az ipari örökséget és testesíti meg a modern várost. Az egykori acélöntödék, gyártócsarnokok és raktárak helyén vagy azok belsejében ma loftlakások, műtermek, lakónegyedek, éttermek, bárok, klubok, irodaházak, mozik, egyetemi épületek, üzletek és műhelyek működnek.
Az 1775-ben alapított Sulzer ipari óriás 1898-tól Rudolf Diesellel együttműködve gyártott dízelmotorokat, és fénykorában több ezer embert foglalkoztatott a mintegy 115 ezres Winterthurban. Amikor a termelés visszaszorult vagy más helyszínekre költözött, a hatalmas csarnokok üresen maradtak.
A Sulzerareal egyik része, a Werk 1 mára fenntartható és vegyes funkciójú városnegyeddé vált: lakhatási, munkahelyi, szabadidős és oktatási funkciókkal. A projekt egyszerre helyezte előtérbe a fenntarthatóságot, a megfizethető lakhatást, a nyitott köztereket és a történelmi értékű épületek megőrzését. A Zürichi Alkalmazott Tudományok Egyeteme (ZHAW) is itt alakította ki új központját.
Łódź, Lengyelország – textilgyárakból művésznegyed
Łódź egyik legfontosabb turisztikai látványosságává szeretne válni a Księży Młyn történelmi munkásnegyed, amelynek revitalizációja 2024 elején fejeződött be. Több mint egy évtizednyi munka során összesen 47 épületet újítottak fel, köztük a munkáslakásokat és a hozzájuk tartozó melléképületeket.
A 19. században Karol Scheibler, a város leggazdagabb iparmágnása építette ki Księży Młynt, amely egykor Łódź legnagyobb gyárkomplexuma volt. A gyárak, raktárak és pamutfonodák mellett egy teljes vállalati város is létrejött: iskola, tűzoltóság, vasúti megálló és munkáslakások tartoztak hozzá.
Az ipari épületekből loftlakások születtek, míg az eredeti munkáslakóházak környékét teljesen gyalogosbaráttá alakították, zöld sétányokkal és fákkal. A környék ma csendes és hangulatos, tele kézműves boltokkal és kávézókkal.
Księży Młyn szíve az egykori Karol Scheibler textilgyár, amely egykor Európa legnagyobb textilüzeme volt. A vörös téglás épületekben ma művészloftok, galériák, kávézók és éttermek működnek.
Norrköping, Svédország – Svédország Manchesterének újjászületése
Norrköping egy svéd város, ahol évszázadokkal ezelőtt számos gyár épült a Strömmen folyó mentén. Az impozáns ipari épületek hosszú időn át munkahelyet biztosítottak a város lakóinak. A 20. század második felében azonban az ipar hanyatlása itt is gyárbezárásokhoz vezetett.
Az egykori gyárépületek azonban megőrizték különleges karakterüket és történelmi jelentőségüket, ezért nagyszabású átalakítási folyamat indult el. Az ipari táj ismét a város központjává vált — csak éppen a gyártást tudásalapú tevékenységek váltották fel: egyetem, múzeumok, koncertterem.
A Linköpingi Egyetem norrköpingi campusa ma a történelmi ipari negyed szívében található. A régi épületek új funkciókat kaptak, miközben a vízpart különleges hangulatot kölcsönöz a környéknek.
A mintegy 135 ezer lakosú, Stockholmtól délnyugatra fekvő Norrköpinget ipari fénykorában „Svédország Manchesterének” nevezték. A textil- és papírgyárak már régen bezártak, de az ipari örökség kivételesen jó állapotban maradt fenn.
Az egykori gyárépületek a Motala folyó köré csoportosulnak, a városközpontban található Industrilandskapet nevű negyedben. A teljes terület nyitott a nagyközönség számára, szervesen kapcsolódik a városi szövethez, és gyaloghidak, sétányok hálózzák be, látványos kilátással a folyóra, a gátakra és a vízesésekre.
Mit tehetne Marosvásárhely?
A városban több olyan ipari terület is van, amely még mindig döntésre vár: a déli ipari platform, a Mobex területe, a vasútállomás környéki csarnokok vagy a Raktár –Szabadság utca környéke.
A három bemutatott példa egyértelműen megmutatja: az ipari rehabilitáció nem feltétlenül jelent teljes bontást és újrakezdést. Sokkal inkább arról szól, hogy a hely identitását megőrizve új funkciókat adjanak neki — lakhatást, oktatást, kultúrát, kikapcsolódást.
Winterthur acélcsarnokokkal, Łódź vörös téglás textilgyárakkal, Norrköping pedig folyóparti ipari épületekkel bizonyította ezt. A városok mérete, az ipari örökség típusa és az urbanisztikai kihívások meglepően hasonlóak Marosvásárhely helyzetéhez.
Ami egyelőre hiányzik, az a hosszú távú vízió.