Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében.
Magyarország története során először adhat otthont a klubfutball legrangosabb mérkőzésének, amelyre eddig 15 ország 28 városának 32 stadionjában került sor. A 2019-ben átadott Puskás Arénában ez lesz a harmadik európai kupadöntő a 2020-as Szuperkupáért kiírt mérkőzés és az Európa-liga tavalyi fináléja után.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a bejelentést követően elmondta: az UEFA döntése a magyar szövetség korábbi munkájának elismerése.
„Az UEFA a mai döntésével az MLSZ nemzetközi és rendezői munkáját ismerte el”
– fogalmazott Csányi Sándor a szövetség honlapján.
Kiemelte, az európai szervezet értékelte, hogy az elmúlt években a magyar szövetség lépésről lépésre egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó események szervezése során bizonyította rátermettségét.
„A női BL-döntő, a korosztályos Európa-bajnokságok, a 2020-as Szuperkupa után sikeres volt a 2021-ben rendezett Eb, továbbá a tavalyi Európa-liga-döntő is. Ebben nagy szerepe volt a Puskás Arénának, illetve annak a háttérnek, amelyet a kormány biztosít az UEFA-események megszervezéséhez. A legrangosabb klublabdarúgó-mérkőzés budapesti megvalósításával az MLSZ újabb kitűzött stratégiai célját éri el. Azért fontos ez, mert a BL-döntő rendezése is hozzájárul ahhoz, hogy hazánkban folytatódjon a labdarúgás fejlődése, és tovább növekedjen a népszerűsége” – fogalmazott Csányi Sándor.
A sportvezető az Európa-liga dublini döntője előtt az M4 Sportnak is interjút adott, melyben elárulta, évek óta küzdöttek ezért, mostanra pedig beérett a gyümölcse annak, hogy felépült a Puskás Aréna, valamint zavartalan volt az együttműködésük az UEFA-val a korábbi döntők alkalmával. Csányi nagy sportdiplomáciai sikernek nevezte a helyszínkijelölést, de viccesen megjegyezte, hogy elcserélné a németek elleni döntetlenre a nyári Európa-bajnokságon.
„Egy problémánk volt, a magángépek érkezése és parkolása a repülőtéren. Ez még nem megoldott, de remélem, végül ez is sikerül. Ezzel együtt biztosnak tekinthető a mai döntés”
– zárta szavait Csányi Sándor.
Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja arról beszélt a Kossuth Rádiónak, hogy ez a döntés óriási elismerés Magyarországnak, Budapestnek, a magyar labdarúgásnak, az MLSZ-nek és a Puskás Arénának egyaránt. A sportdiplomata egyúttal hatalmas haszonnak és nyereségnek is nevezte az esemény megrendezését.
„Kétszázezer vendégéjszakát jelentenek az előkészületek és a BL-döntő napjai, mert bizony a nézők, a sajtó munkatársai, a szponzorok és a csapatok több napot töltenek majd itt. Ez ráadásul ingyen reklámidő Magyarországnak és Budapestnek, ami pénzben megfizethetetlen lenne, hiszen ezt a mérkőzést minden kontinensen közvetítik, több mint 200 országban félmilliárdnál is többen követik majd nyomon egyidejűleg. Ha jó képet mutatunk a tévén keresztül, rengeteg további utazást fog vonzani turisták és befektetők részéről egyaránt”
– mondta Fürjes.
Az UEFA vezető testülete a dublini ülésén a 2027-es finálé házigazdaját nem jelölte ki, a döntést szeptemberig elhalasztotta a milánói San Siro átépítése miatt. Budapest és Milánó pályázott a 2026-os vagy 2027-es döntőre.
Az eseményen kiderült, hogy a második számú nemzetközi kupasorozat, az Európa-liga fináléját 2026-ban Isztambulban, egy évvel később pedig Frankfurtban rendezik.
A Konferencia-liga 2025/26-os idényének utolsó mérkőzésére a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig lipcsei stadionjában kerül sor, 2027-ben pedig Isztambul újabb európai kupadöntőnek ad otthont. A női BL-finálét két év múlva Oslóban rendezik meg, a 2027-es döntőre viszont új pályázatot írnak ki. MTI