A teljes összeomlás szélén áll a háziorvosok által használt egységes informatikai rendszer – figyelmeztet a Háziorvosok Országos Szövetsége (SNMF), a problémák haladéktalan megoldását követelve.
A háziorvosok közleményükben azt állítják, nap mint nap “egyre nagyobb kín” számukra eleget tenni orvosi kötelességüknek, hiszen folyamatosan problémák adódnak az informatikai rendszerrel, amely kapcsolatot teremt az egészségügyi szolgáltató, az egészségbiztosító és a páciens között. “Annyi a rendellenesség a rendszerben, hogy közelebb áll az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy az nem működik” – fogalmaznak, hozzátéve, mindennek a negatív hatását elsősorban a betegek érzik meg, hiszen nő a várakozási idő a rendelőkben.
A SNMF szerint a rendszerhibák áthidalhatatlan problémákat okoznak az orvosoknak mind bürokrácia, mind a betegekkel való kommunikáció tekintetében. A szervezet rámutat: a háziorvosok által kiállított bizonyos dokumentumok – például küldőpapírok vagy elektronikus vények – 72 óráig érvényesek, de többször előfordult, hogy egy háromnapos időszak alatt összesen mintegy 2-3 órán át működött a rendszer. “Az orvosok közül sokan felkelnek éjszaka érvényesíteni a recepteket, abban a reményben, hogy a napnak ebben a szakában elérhetőbb a rendszer. Szintén ilyenkor próbálják meg – és ha szerencséjük van, talán sikerül is – elkészíteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által kért, kötelező havi jelentéseket” – mutat rá a közlemény.
Ebből az is kiderül, hogy május 10-étől elkezdték monitorozni a rendszer működését, és a háziorvosok naponta adnak egy jegyet az észleltek alapján. “Mindenki nagy meglepetésére közvetlenül a monitorozó mechanizmus nyilvános elindítása után jobban működött a rendszer, egy héttel az európai parlamenti választásokat követően azonban ismét csődöt mondott” – állítja a SNMF, amely szerint az egységes informatikai rendszer 0,33-as minősítést kapott a háziorvosoktól. AGERPRES/(HU – szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)