Kövér László szerint a kisebbségi sors immár nemcsak az európai nemzeti kisebbségeket, hanem az európai többségi nemzeteket is fenyegeti. Az Országgyűlés elnöke a marosvásárhelyi vártemplomban beszélt erről tegnap, a Vásárhelyi forgatag kulturális fesztivál fővédnökeként, a rendezvénysorozat keretében tartott ökumenikus istentisztelet után. A politikus hozzátette: a magyarok a kisebbségi léttel azonosítják a politikai alávetéssel, gazdasági kifosztással és nemzeti megaláztatással járó sorsot. Úgy vélte, Európának azért is kellene foglalkoznia a nemzeti kisebbségek ügyével, mert a kisebbségi sors Európa bármelyik államának bármelyik – akár elsöprő számbeli többségben élő – nemzetét is utolérheti. Felidézte: a külhoni magyarok egy évszázada küzdenek szülőföldjük otthonosságának megőrzéséért, és azért például, hogy annak etnikai arányait mesterségesen senki ne változtathassa meg. E gondokkal azonban ma már az európai többségi nemzetek polgárai is szembesülnek szavai szerint.
A Vásárhelyi forgatag rendezvénysorozatát az istentisztelet után Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is köszöntötte. Felidézte, hogy Marosvásárhely Mátyás királytól kapta vásárszervezési jogát, és Bethlen Gábor nyilvánította szabad királyi várossá. Úgy vélte: a Vásárhelyi forgatag kulturális fesztivál szervezőit a nagy államférfiakéhoz hasonló célok vezérlik. Marosvásárhelyen tegnap este a Kowalsky meg a Vega koncertjével zárultak a Vásárhelyi forgatag kulturális fesztivál rendezvényei.