A közösség javára akar tevékenykedni a továbbiakban is Peti András

A közösség javára akar tevékenykedni a továbbiakban is Peti András

Nem vállalt újabb közfeladatot Peti András, aki 12 évig volt a Marosvsárhelyi Tanács tagja, és aki közösségi oldalán jelentette be, hogy ennek ellenére továbbra is a közösség javára kívánja hasznosítani tapasztalatát és tudását.

Peti András a három mandátumon át tartó önkormányzati munkája végén azt mondta, bizakodva tekintek új tanácsos kollégáira, akiknek megadatott, hogy egy új, nyitott, bizonyítani akaró polgármesterrel dolgozhassanak együtt. Soós Zoltán győzelmét pedig óriási, előzmény nélküli, de akár történelmi sikernek, mi több, helyi szinten korszak és rendszerváltozásnak tekinti. „20 év után először, külső szemlélőként figyeltem a kampányt, önfeláldozó emberek lelkes és következetes fáradozását. Mindannyian büszkék lehetünk rájuk és szolgálatukra. Ugyanakkor 12 év önkormányzati munkám ér véget (…) Szeretném megköszönni mindenkinek a bizalmat és hogy elnézték az olykori esetlenségeimet és támogattak a közösségi célok megvalósítása érdekében! Noha nem jelentkeztem újabb közfeladatra, szerény tudásomat és tapasztalatomat, továbbra is a közösség számára kívánom hasznosítani, akárhányszor szükség lesz rá“ – fogalmazott Peti András, aki a továbbiakban is marad a reptér élén, miután tavasszal újabb négyéves megbízatást kapott a légi kikötő élén az igazgatótanács elnökeként.