A Magyar Feltalálók Napja című kiállítás Sepsiszentgyörgyön

A Magyar Feltalálók Napja című kiállítás Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület a magyar feltalálók napja alkalmából harmadik alkalommal szervez kiállítást, amelyet június 13­­–15. között tekinthetnek meg az érdeklődők.

Az interaktív kiállítás megnyitójára az egykori dohánygyár épületének első emeletén kerül sor június 13-án 17 órától. A tárlatot Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere nyitja meg, beszédet mond Csáky Ernő, a Székelyföldi Hírközlési Egyesület alelnöke.
A megnyitót követően panelbeszélgetésre kerül sor Miért kapott Nobel-díjat Karikó Katalin és Krausz Ferenc, milyen jelentősége van tudományos munkájuknak? címmel.
Meghívott szakértők: Pető Mária fizikus és Fejér Szilárd vegyészkutató, moderátor Erdély András.

Az érdeklődők olyan találmányokkal ismerkedhetnek meg, amelyeknek feltalálói, meghatározó hozzájárulói magyarok vagy magyar származásúak voltak, ugyanakkor a román feltalálók találmányai is bemutatásra kerülnek. A kiállítás egyúttal a magyar Nobel-díjasoknak is emléket állít.

A látogatók az interaktív kiállításon mikrobarázdás hanglemezeket hallgathatnak, diafilmeket, eredeti kattogó hangosfilm-vetítőt, valamint fekete-fehér felvételeket tekinthetnek meg videokazettáról. Továbbá fadobozos rádiókészüléket, régi számítógépet, világrádió-készüléket, telefonközpontot láthatnak és próbálhatnak ki. A régi idők találmányai mellett idén a modern technikai eszközök, robotok, repülőgép-modellek is helyet kapnak.

Az ismeretterjesztés és megemlékezés mellett a rendezvény célja, hogy a látogatók testközelből ismerhessék meg a régi idők távközlési és egyéb műszaki találmányait, azok feltalálóit, valamint a magyar Nobel-díjas tudósokat. Mindezt egy olyan környezetben, amely nem áll nagyon távol attól a kortól, amelyben többségük alkotott.

A Sepsiszentgyörgyön működő Sepsi TeleTár eszközgyűjteményének köszönhetően az interaktív tárlatvezetésen bárki kipróbálhatja a korabeli műszaki találmányokat, a szakemberek segítségével megismerhetik azok történetét, rendeltetését és használatát.