A Bodor Péter Művelődési Egyesület szervezésében ünneplik a magyar költészet napját a Kis-Küküllő menti város, Erdőszentgyörgy. Az eseményre pénteken, azaz április 12-én, délután 5 órától kerül sor a Rhédey-kastély konferenciatermében. Az érdeklődőket az erdőszentgyörgyi születésű Cseh Katalin költőnő gyerekverseskötetének bemutatójára hívják a szervezők, ahol a Szóvarázs-lak című könyvét hozza el a szülőföldje lakói számára, aki erdőszentgyörgyi kötődését hűséggel vallja. A találkozón a kötet megvásárolható is lesz, amit igény szerint dedikál is Cseh Katalin. Az ünnepségen a Szent György Technológiai Líceum diákjai is részt vesznek, közreműködésükkel pedig színesítik a rendezvényt. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, hogy együtt emlékezzenek meg a magyar költészet napjáról.