Adventi hangulat Szovátán

Adventi hangulat Szovátán

Szováta Város Önkormányzata is elkészítette és elhelyezte a város adventi koszorúját annak immár hagyományos helyén, a központban található placcon. Ide gyűlnek össze hétről hétre a lakosok, hogy ünnepélyes körülmények között meggyújtsák a várakozást szimbolizáló gyertyákat, és az egyházak ünnepi műsorával együtt, közösségben hangolódjanak a karácsonyra.

Advent első vasárnapján, december 1-én, az unitárius lelkész tart elmélkedést, majd Szávuly Júlia, szovátai énekesnő adja elő saját ünnepi dalát. December 8-án, a református egyház ünnepi műsorának keretében gyújtják meg a második gyertyát, december 15-én pedig a katolikus egyház által szervezett műsor keretében a harmadikat. Advent negyedik vasárnapján Szováta város polgármestere, Fülöp László Zsolt osztja meg ünnepi gondolatait és jókívánságait a szovátai lakossággal, majd Vizi Imre ünnepi koncertjével koronázódik meg a négyhetes adventi programsorozat.

Szovátán hetek óta dolgoznak az előző évekhez hasonló utcai díszkivilágítás elemeinek elhelyezésén, amelyeket idén először most vasárnap, december 1-én este kapcsolnak fel.