Az új kormány támogatására vonatkozó politikai megállapodást írt alá Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és a kormányalakításra felkért Ludovic Orban PNL-elnök.
Az Orbannal folytatott tárgyalások után Kelemen úgy nyilatkozott, a megállapodás szövege rövid és egyszerű, és a parlamenti választásokig terjedő egy éves időszakra vonatkozóan fogalmaz meg elvárásokat a kormánnyal szemben.
Az RMDSZ azt kérte többek közt a leendő kormánytól, hogy december 15-éig dolgozza ki a 2020-as évi költségvetést, hogy azt év végéig legyen idő el is fogadni. A tanügy számára a büdzsé 6 százalékát szeretné elkülöníttetni a szövetség, ebből 1,5 – 2%-ot a tanügyi infrastruktúra fejlesztésére fordítana, mert az országban számos iskolában továbbra sincsenek megfelelő infrastrukturális körülmények.
Kérték továbbá, hogy az eskü letétele után a kormány folyamodjon az Európai Bizottsághoz annak érdekében, hogy kétmilliárd eurót csoportosítsanak át a Nagy Infrastruktúra Operatív Programból a Regionális Operatív Programba.
Az RMDSZ elvárásai között szerepel az is, hogy a kabinet ne adjon ki sürgősségi kormányrendeletet az igazságszolgáltatásra és a választási rendszerre vonatkozóan, és felelősségvállalással se fogadjanak el jogszabályt ezeken a területeken.
‘Kértük az etnikai kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, amelyeket egyrészt a törvény, másrészt a Románia által aláírt és ratifikált nemzetközi megállapodások biztosítanak. Ez jóérzés, tisztelet és jövőorientált gondolkodás kérdése’ – nyilatkozta Kelemen Hunor.
AGERPRES/ (HU – szerkesztő: TOFÁN Imola, Fotó: Mediafax)