Sok éve próbálják menteni a menthetőt a nagy múltú székelyudvarhelyi IKOS készruhagyárnál, ám a tavalyi év olyan nehézségekkel állította szembe a vállalatot, amelyeket már nem tudott leküzdeni. Bár a korábbi években is voltak elbocsátások, az első nagyobb megtorpanást az okozta, hogy a vállalat egyik legnagyobb külföldi megrendelője, a Hugo Boss 2023-ban felbontotta szerződését, ami ahhoz vezetett, hogy tavaly százötvenöt személyt kellett elbocsátani a cégtől. Ekkor a textilipari vállalat vezetése még azt remélte, hogy új megrendelők bevonzásával fenn tudja tartani a termelését, ám mára ez az igyekezet is elbukott. Mint kiderült, csak néhány kisebb megrendelője maradt a vállalatnak, így előreláthatóan április végéig tudnak meglévő alkalmazottjaiknak munkát adni. – hargitanepe.ro