Asztalos Csaba, a Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke nyerte azt a versenyvizsgát, amelyet a külügyminisztérium írt ki az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsi tagságának betöltésére – közölte a tárca.
Asztalos Csaba (fotó) tavaly áprilisban pályázta meg az EU-s intézmény Románia számára fenntartott igazgatótanácsi tagságát. A több mint húsz jelölt közül 16-an teljesítették az EU által támasztott szakmai és függetlenségi feltételeket. Közülük a külügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium által kinevezett vizsgáztató bizottság választotta ki egy román és angol nyelvű interjú során az igazgatótanács romániai tagját és póttagját. Asztalos Csaba elmondta: ötéves mandátuma azután kezdődik, hogy a kormány is memorandumot fogad el a tisztségről, és ezt hivatalosan is közli a Bécsben székelő ügynökséggel.
Az ügynökség alapjogokkal kapcsolatos szakértelmet nyújt az Európai Unió intézményeinek és az uniós országoknak annak biztosítása érdekében, hogy intézkedéseik és jogszabályaik megfeleljenek ezeknek a jogoknak elsősorban olyan kérdésekben, mint diszkrimináció, rasszizmus, adatvédelem és a gyermekek jogai.