Gyalogost ütött el, bántalmazták
Súlyosan megsérült egy gyalogos tegnap a Maros megyei Cikmántoron. Egy nádasi 30 éves férfi tiltott helyen próbált átkelni az úttesten, és elütötte egy kiskocsi, amelyet …
Súlyosan megsérült egy gyalogos tegnap a Maros megyei Cikmántoron. Egy nádasi 30 éves férfi tiltott helyen próbált átkelni az úttesten, és elütötte egy kiskocsi, amelyet …
Kerekasztal-beszélgetések élsportolókkal, Bauhaus 1919-2019 kiállítás, könyvbemutató, színházi előadások, este pedig a Bekecs Néptáncegyüttes is fellép – ezekkel és sok minden mással várja kedden a látogatókat …
A szeptemberi, emelt összegű nyugdíjakat már kiszámolták, a jövő héttől kezdődően utalják a pénzeket a Román Postának. Ezt Marius Budăi munkaügyi miniszter mondta szombaton, az Antena 3 …
Felháborította a közvéleményt az a pénteki eset, amely Marosvásárhely szívében, a Borsos Tamás utcában történt: egy 24 órára előzetes letartóztatásba helyezett fiatalember szabadon bocsátásakor népes …
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálatot indított gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a szombaton, Maroskeresztúron megsérült 10 éves lány ügyében, akivel leszakadt a körhinta a községnapokon. …
Kényszerleszállást hajtott végre a hétvégén egy kisrepülőgép a Maros megyei Mezőcsáváson. A gép 55 éves, amerikai állampolgárságú pilótája enyhén megsérült.A Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása …
Mától egy hétig változatos programmal rajtol a 7. Vásárhelyi Forgatag. A fesztivál keretében 47 helyszínen több mint 340 esemény lesz szeptember 1-ig. A Forgatag a …
Ma kezdődik a Szféra, a Vásárhelyi Forgatagot közvetlenül megelőző kortárs művészeti fesztivál. A rendezvény mától vasárnapig tart és idén is a marosvásárhelyi volt Európa Gimnázium …
A szaknak megfelelő kötelező tantárgyból folytatódik ma a pótérettségi. A vizsgasorozat keretében tegnap anyanyelvből írásbeliztek a diákok. Maros megyében fennakadások nélkül zajlott ez a megmérettetés, …
A római katolikus gimnázium épületének újraállamosítását helyezte kilátásba Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere. Az épület jelenleg a katolikus egyház tulajdonában van. Az Agerpres információja szerint minden …
55 éves az állatkert Marosvásárhelyen. Ebből az alkalomból augusztus 23-án különleges napot tartanak a somostetői létesítményben (tárlat megnyitóval, vezetett sétával), amikor egész nap ingyenes lesz …
Jelenleg tesztelik, hétfőtől működésbe helyezik a Maros Megyei Klinikai Kórház sugárterápiás gépét. Mint ismert, az onkológiai klinika e nagyon fontos szerkezete júniusban hibásodott meg. Ovidiu …
Finanszírozási szerződést írt alá Balavásár polgármestere, Sagyebó István a Központi Fejlesztési Régióval (ADR) egy új óvoda építésére. Az oktatási intézmény Egrestőn létesül – mondta a pontmaros.ro-nak …
Anyanyelv írásbelivel folytatódik ma a pótérettségi. A vizsgasorozat tegnap rajtolt a román nyelv és irodalom megmérettetéssel. Maros megyében 94-en nem jelentek meg ezen a próbán, …
Minden évben aktuális probléma iskolakezdés előtt: több száz iskola nem rendelkezik egészségügyi engedéllyel. Ez derült ki most is, miután összesítést kért a belügyminiszter. Mihai Fifor …
Ismét elszállítják a szemetet Marosvásárhelyről. Mint ismert, két napon keresztül nem fogadta a szentpáli hulladéklerakó a Salubriserv autóit a számlák kifizetésének késése miatt. Egyelőre rendeződött …
Birtalan Éva tárlata nyitja a nyári szünet utáni új évadát indító Bernády Ház kiállításainak sorát. A művészi tűzzománcairól ismert marosvásárhelyi alkotó ismét e kevesek által …
Rágcsáló- és rovarirtási munkálatok kezdődnek Marosvásárhelyen. A Polgármesteri Hivatal közleményében értesít, hogy holnap kezdik el a rágcsálóirtást a város közterületén. Augusztus 23 – 31. közötti …
Ma kezdődik a pótérettségi, amelyre több mint 43.500 diák iratkozott be országos szinten. Ma román nyelv és irodalomból, holnap anyanyelvből, pénteken a szaknak megfelelő kötelező …
Forgalomkorlátozás lesz szerdán 7 és 18 óra között a 153E jelzésű megyei úton, Marosbogát közelében, az autópályán zajló munkálatok miatt. Amennyiben a jelzett időintervallumban nem …