Pontmaros

A CNAIR szerint több mint 781 kilométernyi autópálya és expressz út építésén dolgoznak jelenleg Romániában

 A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) adatai szerint jelenleg 781,38 kilométernyi autópályán és expressz úton dolgoznak Romániában, amelyből 263,43 kilométer a tervezési, 517,95 kilométer …

Felavatták az Összetartozás templomát: Bözödújfalu a kitartás, összefogás és újjászületés jelképévé vált

Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, összefogásának és újjászültésének jelképe is – hangoztatta Kelemen Hunor a kommunizmus idején elárasztott erdélyi település újjáépített …

Jézus Szíve kilátó Erdélyben: az ország minden részéből érkeznek turisták, hogy megcsodálják a kilátást

2011-ben Hargita megyében, a Székelyudvarhely és Parajd közt található Gordon-tetőn építették fel Kelet-Európa legmagasabb egész alakos Krisztus-szobrát. A Jézus Szívéről elnevezett mintegy 22 méter magas …

A füstölt ízek már nem használhatóak: ” A füstölt élelmiszerek általában egészségügyi problémákat okoznak”

Az Európai Bizottság mind a tíz elsődleges füstaromát törölte az élelmiszerekben vagy azok felületén és/vagy a származékos füstaromák előállításához engedélyezett listáról.„A füstaromák folyékony formában vannak, …

60.000 turistát vonzott a Figa fürdő mindössze egy hónap alatt: a megfizethető árak és a sokszínűség meggyőzte az embereket

A Beszterce-Naszód megyei Bethlen város vezetése közölte a Füge (Figa) üdülőhely forgalmi adatait.A nyári szezon megnyitása óta eltelt első hónapban 60 ezer hazai és külföldi …

18. kiírásához érkezett Székelyföld Kerékpáros Körversenye: Marosvásárhelyt, Nyárádszeredát és Szovátát is érinti

A 18. kiírásához érkezett a Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelynek a hivatalos neve Tour of Szeklerland. Érinteni fogják a követjező székelyföldi városokat: Marosvásárhely, Nyárádszereda, Szováta, Székelyudvarhely, …