Klaus Iohannis államfő kihirdette a 2020-as állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényét – közölte hétfőn az Államelnöki Hivatal.
A Ludovic Orban vezette kormány december 23-án felelősséget vállalt a parlament előtt a 2020-as állami költségvetés törvényéért.
A miniszterelnök akkor azt mondta a parlamentben, a kormánynak az a célja, hogy még december 31-e előtt fogadják el a költségvetést. Ehhez a kormányzati felelősségvállalás módszeréhez kellett folyamodniuk, amire eddig nem volt példa, de ez az egyetlen módja, hogy év végéig elfogadott büdzséje legyen Romániának – magyarázta, hozzátéve, a törvényhozók által benyújtott módosító javaslatok közül nagyon sokat beemeltek a szövegbe. “Ha vannak olyan alakulatok, amelyek úgy gondolják, hogy a törvény nem léphet hatályba, bizalmatlansági indítványt nyújthatnak be” – nyomatékosította akkor Orban.
A kormányfő rámutatott, az államháztartási törvény kidolgozásakor reális adatokra támaszkodtak, 4,1%-os gazdasági növekedéssel és 3,1%-os inflációs rátával, valamint 4,75 lej/eurós átlagárfolyammal számoltak.
A parlament két házának elnöke később óvást nyújtott be az alkotmánybírósághoz a költségvetés felelősségvállalással történő elfogadása miatt, a kormány és a parlament közötti alkotmányos természetű jogi konfliktusra hivatkozva. A taláros testület döntése értelmében a felek január 10-ig fejthetik ki írásban álláspontjukat ezzel kapcsolatban. AGERPRES (HU – szerkesztő: ERDÉLY András)