Az égési sérülteket kezelő részleg újranyitását kérik Marosvásárhelyen

Négy éve történt az azóta sem felejthető tragédia Bukarestben, amikor október 30-án a Colectiv szórakozóhelyen kiütött tűzben 64 személy életét vesztette, majdnem kétszázan megsebesültek. A tragédia a kormány bukásához vezetett, és megkérdőjelezte a kórházak felszereltségét, kompetenciáját, illetve a vészhelyzeti felügyelőség mentőakciójának szakszerűségét.

Tegnap első alkalommal tartották meg Romániában az égési sérültek napját. Az erre vonatkozó törvényt a szenátus tavaly decemberben, a képviselőház idén szeptemberben fogadta el. Országszerte több százan emlékeztek meg tegnap a tűzvész áldozatairól, gyertyát gyújtottak, istentiszteleteke tartottak.

Marosvásárhelyen a négy évvel ezelőtt történteket idézte fel dr. Adrian Boțan, aki 34 éven keresztül koordinálta a megyei kórház keretén belül működő égési sérülteket kezelő részleget, amelyet a tragédia követketében bezártak, bár évi 120 beteget láttak el. A Colectiv klubban történteket követően ugyanis egy rendelet szerint a kórházak nem kezelhetnek olyan betegeket, akik testfelületén 20 százalék feletti arányban keletkezett égési sérülés. Ezeket a pácienseket Bukarestbe vagy Temesvárra kell szállítani, ahol speciális körülményeket tudnak nekik biztosítani. A két városban összesen mindössze 25 beteget tudnak fogadni. Az egészségügyi minisztérium égési sérültek kezelésére szakosodott kórház építését tervezi, többek között Marosvásárhelyen, egyelőre azonban még nem láttak neki a munkálatoknak, így jelenleg a Colectivhez hasonló tragédia esetén újra külföldi segítséget kellene kérni a páciensek kezelésére.

Dr. Adrian Boţan szerint a jelenlegi helyzet tarthatatlan, hiszen az égési sérülteket gyakran napokig tartják a SMURD-on, vagy pedig szállítani kell őket a fővárosba vagy Temesvárra. Az orvos fájlalja, hogy a majdnem 40 éves szakmai tapasztalata és hivatása iránti elkötelezettsége, és a csapatával elért jó eredményei ellenére nem tudnak Marosvásárhelyen tevékenykedni ezen a téren.

A sajtótájékoztatón megjelent két olyan beteg is, akiket évekkel ezelőtt Marosvásárhelyen kezeltek. Egyikük testfelületének 30 százaléka égett meg négy éve egy munkabalesetben, és két hónapot volt a marosvásárhelyi kórházban. Azt mondta, meg volt elégedve a kezeléssel, és teljesen meggyógyult. A másik jelen levő, szászrégeni páciens 2015-ben szenvedett munkahelyi balesetet. Azt mondta, elképzelhetetlen fájdalommal jár elevenen megégni. Ma már teljesen meggyógyult a marosvásárhelyi kezelés eredményeként.

A kórház menedzsere, Ovidiu Gârbovan hangsúlyozta, hogy a részleg bezárásával egy országosan érvényes rendeletnek tettek eleget.

(Nyitófotó: Radio Tg.Mures/Cristina Bulbescu/ Fotó: digi24.ro)