Az Európai Parlamenthez intéznek petíciót a túlszaporodott romániai medveállomány ügyében a leginkább érintett Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye vezetői. Ezt a négy megye elöljárói jelentették be a Sepsiszentgyörgyön tartott közös sajtótájékoztatójukon.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke (fotó) megemlítette: az általa vezetett megyében két embert öltek meg idén a medvék, és Szováta fürdővárosban már nem mernek este kimenni az utcákra az emberek, mert nagy az esélye annak, hogy medvével találkoznak. A politikus szerint a helyzet tarthatatlan, sürgős intézkedésekre van szükség.
A sajtótájékoztatón Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy az adatok a medvék túlszaporodását jelzik. Tudomása szerint hét ember halt meg idén medvetámadás következtében Romániában, mindennaposak az országúti, vasúti medvegázolások és a gazdák által tett kárbejelentések. Utóbbiak idei száma a négy megyében elérte az ezret.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke kétségbe vonta, hogy valósak lennének a medveállományra vonatkozó számok. Szerinte, ha tízezer medve van Romániában, akkor az állomány nyolcvan százaléka a négy megyében él. A politikus úgy vélte: ismét engedélyezni kell a populációszabályozás érdekében történő vadászatot, és emellett kell lehetőséget teremteni a veszélyes egyedek kilövésére. Ugyanakkor gondoskodni kell a medvék által okozott anyagi károk gyors megtérítéséről is.
Alexandru Adrian Gabor, a Brassó megyei önkormányzat alelnöke arról beszélt, hogy a 2000-es évek eleje óta okoznak gondot Brassó városban és a megyében a medvék, de akárhányszor kérték a központi hatóságok segítségét a probléma megoldásához, Bukarest ezzel mindig adós maradt.
A sajtótájékoztatóba az interneten keresztül kapcsolódott be Vincze Loránt EP-képviselő, aki a petíció brüsszeli képviseletét vállalta.
Az elöljárók elmondták, elsősorban azt várják, hogy az Európai Unió – az Európai Parlament és az Európai Bizottság – gyakoroljon nyomást Romániára, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket a medveprobléma megoldására. Az Európai Parlament PETI Bizottságánál kedden bejegyezték a dokumentumot, amelyben azt kérik, hogy biztosítsák az emberi élet és javak védelméhez szükséges feltételeket azokban a romániai térségekben, ahol az elszaporodott medveállomány veszélyezteti ezeket. A bizottság honlapján hamarosan elérhetővé válik a petíció, amelyet online alá lehet írni a következő linken: https://petiport.secure.europarl.europa.eu/petitions/hu/home