Mégsem gyülekezhetnek a hívek a templomoknál az ortodox húsvét alkalmával, miután a belügyminisztérium szerdán módosította az egyházzal előző nap kötött, sokak által bírált megállapodását.
Marcel Vela belügyminiszter tegnap esti sajtóértekezletén elmondta: az ünnepi szertartásokon a hívek sem a templomokban, sem a templomok udvarán nem lehetnek jelen, az egyháznak pedig be kell tartania a koronavírus-járvány miatt kiadott katonai rendeleteket és a kijárási korlátozásokat. Az előző megállapodással ellentétben az ünnepi pászkát sem a templomok udvarán osztják szét a híveknek. A megszentelt kenyeret – a Jeruzsálemből érkező szent lánghoz hasonlóan – az egyház papjai és önkéntesei viszik el az ezt igénylő hívek lakóhelyére. A házról házra járó, maszkot és kesztyűt viselő egyházi emberek nem léphetnek be a lakásokba, a társasházak bejáratánál a lakók által kijelölt képviselőnek adják át a pászkát és a szent lángot, aki gondoskodik szétosztásukról.
Marcel Vela azt követően visszakozott, hogy az ortodox egyháznak tett engedményeket több közéleti szereplő és politikai párt is elítélte, és Klaus Iohannis államfő is felszólította a kormányt: vizsgálja felül a kijárási korlátozások enyhítéséről szóló megállapodást.