Az RMDSZ Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson
Az RMDSZ Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson

Az RMDSZ Crin Antonescut támogatja az elnökválasztáson

A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szerdai ülésén ülésén megszavazta, hogy az RMDSZ a tavaszi elnökválasztáson Crin Antonescut, a koalíció közös jelöltjét támogatja.

Kelemen Hunor szövetségi elnök az ülés után elmondta, hogy Románia nehéz időket él: az emberek jelentős része joggal dühös, hiszen egyrészt tavaly decemberben érvénytelenítették az elnökválasztást, de azóta sem álltak elő semmilyen indokkal, másrészt az állam intézményei cserben hagyták a polgárokat. Az államba vetett bizalom megingása, a szélsőségesek térnyerése veszélyt jelent a magyarságra és az elmúlt 35 év legalapvetőbb értékeire. Ebben a helyzetben – mutatott rá az RMDSZ elnöke – a kormánykoalíció pártjai – a PSD, a PNL és az RMDSZ – közös jelöltet állítanak az ország stabilitása és demokratikus értékeinek védelmében.

A szövetségi elnök szerint Crin Antonescu tiszteli a magyarokat, politikai tapasztalata és párbeszédre való nyitottsága pedig biztosíték arra, hogy felelős államfőként képes lesz az országot összetartani. Noha a múltban voltak az RMDSZ-nek vitái vele, Kelemen szerint ő soha nem akarta a kisebbségi jogokat korlátozni. A magyar közösség iránti tisztelete és a demokratikus normák iránti elkötelezettsége egyértelmű.

‘Az elmúlt időszakban sok emberrel beszéltem, és mindannyian azt mondták, hogy Iohannis után nem Georgescura van szüksége a magyaroknak, nem olyan jelöltre van szüksége, aki földet és vizet ígér, semmi egyebet. Ebben a kihívásokkal teli időszakban olyan vezetőre van szükség, aki stabilitást, kiszámíthatóságot és felelős döntéseket hoz – ezért támogatjuk Crin Antonescu jelöltségét’ – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ szerda esti közleménye. AGERPRES