Bármely áldozat kérhet védelmi határozatot, függetlenül attól, hogy ki a bántalmazó

Bármely áldozat kérhet védelmi határozatot, függetlenül attól, hogy ki a bántalmazó

Bárki, aki erőszak áldozatává vált, legyen szó akár bántalmazásról, fenyegetésről vagy zaklatásról, ideiglenes védelmi határozatot kérhet.

A jogszabály-módosítás a Hivatalos Közlönyben jelent meg, és szombaton lépett hatályba.

Mostantól a rendőrök azonnal kiadhatják a végzést az erőszak áldozatainak. Korábban a törvény csak a családon belül bántalmazottakat védte. A védelmi határozat kiterjesztésének népszerűsítésére az igazságügyi minisztérium nyilvános tájékoztató kampányt indított.

A rendőrök mostantól a helyszínen is kiadhatják az ideiglenes védelmi határozatot, ahogyan korábban csak családon belüli erőszak esetén volt lehetséges. Ezt az áldozatnak kell kérvényeznie, majd a rendőr kitölti a közvetlen veszélyeztetettséget felmérő űrlapot, és megállapítja, hogy az áldozat valóban veszélyben van-e.

Ez védi a fizikai bántalmazás, a szexuális erőszak áldozatait, valamint azokat, akiket fenyegetés, zaklatás ér.

Az ideiglenes végzés öt napig érvényes, ezt követően az áldozat kérheti a bíróságtól annak legfeljebb 12 hónapra történő meghosszabbítását. A végzés be nem tartása bűncselekménynek minősül, és 6 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A román rendőrség adatai szerint 2023-ban a rendőrök közel 830 ezer hívásnál avatkoztak be, és több mint 120 ezer konfliktust rendeztek. Az év első felében pedig több mint 5000 ideiglenes védelmi határozatot adtak ki családon belüli erőszakos esetekben.