„Meg tudom magyarázni….De ki az a Bubus?” címmel mutatott be három felvonásos vígjátékot a szovátai Szarkafészek, amatőr színtársulat, Szovátán, november 29-én és 30-án. A társulat legújabb előadásának premierjét teltház várta és vastaps zárta mindkét este, a Domokos Kázmér Művelődési Házban.
A Szarkafészek néven ismertté vált amatőr színtársulat hat évvel ezelőtt alakult Kovács Katalin magyar szakos pedagógus kezdeményezésével, valamint szórakozni és egyben szórakoztatni vágyó szovátai fiatalok együttműködésével. A társulat nevét első betanult és előadott darabjuk ihlette, az Alexandru Kiriţescu Szarkafészek című vígjátéka. A 2013-ban bemutatott és nagy sikernek örvendő előadást újabb darabok követték. Kovács Katalin, társulatvezető és egyben rendező elmondta, hogy egy előadás egy teljes év kemény munkájából áll össze, ezért mutatnak be évente egy darabot. A csapat állandóan cserélődik, mennek a régiek, de szerencsére mindig jönnek helyettük újak. Amatőr társulatról lévén szó, a karaktereket igyekeznek a személyes jellemvonásokra és stílusra formálni, azonban olykor így is kihívást jelent megformálni egy-egy karaktert, csiszolni egy-egy alakításon.
A társulat olyan darabokat vitt színpadra az elmúlt hat évben, mint a Csiky Gergely Buborékok című vígjátéka, Tóth Miklós Kutyaszorítója, de színpadra álltak a „Sok műhó semmiért” valamint a „Légy van a levesemben” című szilveszteri kabaréjukkal is.
Az elmúlt hétvégén bemutatott, tíz szereplős darabjuk egy titokzatos levélről szól: vajon ki írta és kinek az igencsak erotikus gondolatokat tartalmazó levelet, hogy kerül oda, ahova, és miért üldözi mindenki a levél íróját. Vaszary Gábor „Megtudom magyarázni….de ki az a Bubus?” című komédiája egy igazán lebilincselő történet, sok humoros jelenettel és nagyszerű alakításokkal.
Az előadás szereplői: Kertész Ildikó, Fülöp Mihály, Ötvös Tímea, Száz Teréz, Kovács Zsuzsanna, Király Ágnes, Kelemen Csongor, Csontos Levente, Bíró Tamás és Kovács Katalin.
Az előadást bemutatják a következő hetekben Parajdon, Hármasfaluban, Kibéden, Remetén, illetve bárhol, ahová meghívják őket. Szovátán december 27-én és 28-án kerül ismét bemutatásra.
A belépőjegy 20 lejbe kerül, és az így befolyt összegből a társulat anyagot, kelléket, jelmezt vásárol.