Bezárt a Maros Megyei Klinikai Kórház két konyhájából az egyik, 17 ott dolgozó személy pedig otthoni elkülönítésbe vonult, miután egyik alkalmazott koronavírustesztje pozitív lett.
A kórház menedzsere, dr. Daniel Porav-Hodade azt mondta, amikor a szóban forgó alkalmazottnál első tünetként megjelent a köhögés, azonnal elvégezték a tesztet. Ma reggel pedig tesztelik az összes alkalmazottat. A konyhát bezárták, az épületben fertőtlenítettek. A kórház másik konyháján pedig három váltásban dolgoznak, hogy el tudják látni az összes hozzájuk tartozó klinikát.
A kórház menedzsere azt is elárulta, hogy úgy tűnik, az alkalmazott nem közvetlen egy fertőzött személytől kaphatta el a betegséget, hiszen nem került kapcsolatba koronavírusos pácienssel. Emiatt gyanítják, hogy a fertőző klinikáról mosogatás céljával visszakapott edényekkel érintkezve kaphatta el a vírust.
Dr. Daniel Porav-Hodade hozzátette, hogy egy hete már adagonként csomagolva küldik az élelmet, így nem kell edényeket hozni-vinni.
(Képünk illusztráció)