Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás – jelentette be hétfőn Marosvásárhelyen Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A kormányfő elmondta, hogy az állami gázvállalat néhány hónapja lezárta a tárgyalásokat az üzem átvételéről, de a folyamat befejezéséhez szükség volt többek között a részvényesek közgyűlésének, a Versenytanácsnak és a beruházási bizottságnak a jóváhagyására.
Az ügyvivő miniszterelnök szerint az átvétel után szeptembertől az Azomureș több mint 800 alkalmazottja a Romgazhoz kerül. Hozzátette: a Romgaz vezetésével és az új fióktelep irányítóival arról egyeztettek, hogy mielőbb kezdjék meg az üzem újraindításának előkészítését.
Bolojan hangsúlyozta, hogy a kombinát nem indulhat újra azonnal, mert a hosszú leállás és a nehézvegyiparra jellemző technológiai kockázatok miatt alapos műszaki auditokra, szakértői vizsgálatokra és új engedélyekre van szükség. Az előkészítés néhány hónapot vesz igénybe, de az Azomureș jövő év első negyedévétől már teljes kapacitással működhet.
A kormányfő stratégiai jelentőségű beruházásnak nevezte az Azomureș átvételét, amely közvetlenül kapcsolódik a Fekete-tengeri földgáz hasznosításához. Mint mondta, a gázárak emelkedése miatt ez az egyik legfontosabb beruházás, amely Románia gázkészleteinek értékesítésére épül, és biztosíthatja a mezőgazdaság számára szükséges műtrágyák belföldi előállítását. AGERPRES
