Brutálisan megvert egy 14 éves fiút egy csapat fiatal, mert nem akart úgynevezett védelmi díjat fizetni.
Előzetes letartóztatási parancsot adott ki a marosvásárhelyi bíróság három 16 és 17 éves fiatal nevére, mert súlyosan bántalmaztak egy 13 és egy 14 éves gyermeket.
A Maros megyei rendőrség pénteki tájékoztatása szerint egy 14 éves fiú édesanyja január 23-án feljelentést tett a rendőrségen, miután több fiatal fizikailag bántalmazta a gyermekét az egyik marosvásárhelyi parkban.
Február 1-jén a rendőrség négy gyanúsított lakásán tartott házkutatást, Marosvásárhelyen és Ákosfalván, számol be az Agerpres hírügynökség. Az ügyben indított nyomozás során kiderítették, hogy egy 14, egy 16 és két 17 éves fiatal több társukkal együtt megbeszélt egy találkozót a kiskorúval, akit aztán súlyosan bántalmaztak, ököllel ütlegeltek és rugdostak. A gyermek kórházba került, ahol megállapították, hogy 30-35 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyomozás során az is kiderült, hogy az egyik 17 éves fiú tavaly novemberben hasonlóan bántalmazott egy 13 éves gyermeket, 8-9 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.
A négytagú csoport három – 16 és 17 éves – tagját őrizetbe vették, majd elrendelték az előzetes letartóztatásukat. Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek gyanúja miatt vizsgálódnak ellenük.
AGERPRES
Fotó: Observatornews.ro