Nem tartják meg a 2020-as Csűrszínházi évad júniusi és júliusi rendezvényeitt, ideértve az idei Csűrszínházi Napokat sem, jelentette be a Mikházi Csűrszínházi Egyesület. Az augusztusra tervezett fontosabb rendezvényt, mint a tavaly már Hagyományok Háza által szervezet szabad egyetemet és a Maros Megyei Múzeum kezdeményezését, a Római fesztivált ugyanakkor egyelőre nem mondják le – értesítették szerkesztőségünket. „A vírushelyzet és az ezt illető országos döntések függvényében azonban fenntartjuk azt a jogot, hogy mindkét rendezvény időpontján változtassunk“ – áll még a dokumentumban.