A Fölszállott a páva gyerekévada pénteken az első középdöntővel folytatódik, ekkor drukkolhatunk a körtvélyfájai Szász Csanád Lászlónak. A kilenc éves kisfiú egyedüli erdélyiként versenyez a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutatójának középdöntőjében, ahol a kis pacsirta gyergyói népdalt énekel majd.
Az MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.
A szabadkártyák sorsáról a középdöntőkben már a nézők szavazhatnak.
A Duna Televízióban 20 óra 30 perctől sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.