A várttal ellentétben nem kétszerezik meg az úgynevezett gyermekpénz összegét. Január elsejétől csupán az infláció mértékének megfelelő arányban, azaz 3,8 százalékkal növelik a pótlékot, azaz 10 lej körüli összeggel.
Mint ismert, a képviselőház döntő házként december 18-án megszavazta azt a tervezetet, amely szerint kétszeresére nő a gyermeknevelési pótlék. Így ha az államfő kihirdeti a jogszabályt, 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak.
A miniszterelnök, Ludovic Orban most bejelentette, nincs pénz a növelésre, és a Nemzeti Liberális Párt támogatja ugyan a gyermekpénz növelését, de csak akkor, ha ez fenntartható. A kormányfő azt is mondta, hogy a PNL négy módot is fontolgat a PSD által javasolt és a parlament által már elfogadott törvénytervezet hatályba lépésének megakadályozására: vagy alkotmányossági kifogást nyújtanak be ellene, vagy elhalasztják a gyakorlatba ültetést, vagy ‘racionális’ növekedésről fogadnak el jogszabályt, vagy felelősséget vállal a módosításért a kormány.
A miniszterelnök szerint a PSD felelőtlenül járt el, amikor a gyerekpénz növekedéséről hozott törvényt, ugyanis a PNL javaslatára már így is érvényben van egy 3,8%-os emelésről rendelkező jogszabály, amelynek az volt a célja, hogy a gyerekpénzt az inflációhoz igazítsák. Az összeg megduplázása azonban felelőtlenség – nyomatékosította Orban.