A Marosvásárhelyi Állatkert örömmel jelenti be öt rózsás gödény és négy rózsás flamingó
érkezését a városba. A madarak Budapestről (Fővárosi Állat- és Növénykert) érkeztek jó állapotban, és jelenleg rövid időre elkülönítve vannak, várhatóan a hétvégéig csatlakoznak a már meglévő csoporthoz, így látogathatóvá is válnak.
„Ez a szállítmány fontos számunkra, hiszen az a szándékunk, hogy növeljük és sokszínűsítsük az állományt. Ez mind állatjóléti szempontból, mind pedig a bemutatásukat tekintve előnyös” – olvasható Szánthó János állatkert-igazgató nyilatkozata a közleményben.
A rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus) lenyűgöző méreteiről ismert, testhossza 140-175
cm között van, szárnyfesztávja 245-295 cm, és súlya mintegy 10-11 kg. Ez a faj a Európa,
Ázsia és Afrika meleg tavain és tengerparti mocsaraiban illetve deltáiban él, Nappali
életmódot folytat és vándormadárként viselkedik. Halakkal táplálkozik. Bár nincs közvetlen
veszélyben, az élőhelyek pusztulása, a vadászat és a vizek szennyeződése fenyegetést
jelenthetnek e fajra. Természetes környezetében a pelikán akár 30 évig is élhet, de
fogságban ez a szám elérheti az 50 évet is.
A rózsás flamingó, a flamingófajok közül a legnagyobb, rózsaszín tollaival lenyűgözi a
látogatókat. A faj testhossza 125-145 cm, szárnyfesztávja 140-165 cm, és súlya 2-3 kg. A
rózsaszín flamingó dél-európai, dél-ázsiai és afrikai sós tavakban és deltákban, tengerpartokon él. Hasonlóan a pelikánhoz, ez is ritka faj, bár nincs közvetlen veszélyben. Az élőhelyek pusztulása, a klímaváltozás és a tengerszint emelkedése fenyegetést jelentenek e fajra. Vadonban a rózsaszín flamingó akár 30 évig is élhet, míg fogságban ez a szám elérheti a 60 évet.
A klímaváltozás egyik következményeként az utóbbi években a rózsás flamingó is megjelent a Duna deltájában.