2019. szeptember 20-án rajtol a VII. Marosszéki Lófuttatás Erdőszentgyörgyön, a Pad dombon, amely a Város-napokkal, a Kistérségi-napokkal és a Rhédey-napokkal közösen, összevont eseményként kerül megszervezésre. A rendezvény idén is számos programot kínál, így az érdeklődők körülbelül 50 alternatíva közül válogathatnak kedvükre valót a három napos eseményen.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, a legnagyobb figyelmet a lóverseny kapja, ahol három futamban mérhetik össze a versenyzők lovaik képességét. Az utóbbi két évhez hasonlóan, lesz Angol telivér futam, Marosszéki Lófuttatás és az idén először meghirdetett Szent György futamok. Ez utóbbira bármilyen lóval benevezhetnek a romániai lovasok, kivéve az angol telivérek és a különböző telivérezett sportlovak. A három futam díja, nem változott, viszont a szervezők ez alkalommal beszállnak a lovak szállítási költségeibe, így az orvosi vizsgát sikeresen teljesítő lovak gazdái szállítási díjat kapnak.
A rendezvény, szeptember 20-án, a Rhédey állandó kiállítás avatásával kezdődik, melyet délelőtt és délután is szakmai panelbeszélgetések, tárlatvezetések követnek. A nagyközönségnek pénteken délután mutatják be a Rhédey-kastély emeletének 5 szobájába berendezett, korhű kiállítást, melyet szakemberek és kutatót segítségével rendezett be az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal.
A szombati és vasárnapi futamokon túl, helyet kap a néptánc, a lovas életet szemléltető bemutatók, íjász bemutatók, és számos más előadás. Szombaton (szept. 21.) sor kerül a II. Marosszéki Ízek főzőversenyre, amelyen Maros megye önkormányzatai mutatják meg gasztronómiai tudásukat, és a vidékükre jellemző, íncsiklandó különlegességeket.
A vasárnap délelőtt a gyerekekről szól. A legkisebbeket pónilovaglás, lufihajtogatás, ugrálóvár és egyéb foglalkozások várják. Itt lesz a budapesti Peppino bohóc, aki Luluval, a bohóclánnyal közösen játszanak, dalolnak, és mondókáznak egy interaktív gyerekműsor keretén belül. Peppino bohóc előadását a Hamupipőke lovas-zenés előadás követi, amelyet a Győri Ördöglovasok visznek színre. A vasárnap délután sem lesz izgalmaktól mentes, hisz ekkor dől el, hogy ki a VII. Marosszéki Lófuttatás Angol telivér, Marosszéki Lófuttatás és Szent György futamának legjobbja, és ki viheti haza az első, második valamint harmadik díjakat. Szintén vasárnap délután osztja ki Erdőszentgyörgy Önkormányzata azokat az érdemösztöndíjakat, amelyeket helyi tanácshatározat értelmében, azok a Szent György Technológiai Líceumban tanuló diákok kapnak, akik a 2018-2019-es tanévben országos és nemzetközi tantárgyversenyről eredménnyel tértek haza.
A VII. Marosszéki Lófuttatás kínálatából idén sem hiányozhat a szórakozás, így péntek este a Jakab Csaba&Band, és a Kowalsky meg a Vega dalaitól lesz hangos a város határa, szombaton a Nemzeti Lovas Színház mutatja be az István, a király rockoperát, vasárnap pedig a Kiss Kata zenekara lép fel, este pedig a Compact és Charlie dalaira táncolhatnak a résztvevők.
A rendezvény ideje alatt állandó programok is várják az érdeklődőket, így lóhátra szállhatnak, mászófalon és vidámparkban mulathatnak a gyerekek, míg a felnőttek a kézműves vásárban választhatnak vásárfiát. (Sajtóközlemény)