A parajdi Töltöttkáposzta Fesztivál, Székelyföld és egyben Románia első gasztronómiai fesztiválja, egy egyedi és jellegzetesen Parajdhoz fűződő esemény.
A Töltöttkáposzta Fesztivál minden évben szeptember harmadik hétvégéjén kerül megrendezésre. Gyökerei 18 évvel nyúlnak vissza a múltba, egy nemzetközi konferenciáig, melynek témája a falusi turizmus volt és szintén Parajdon zajlott. E rendezvény keretén belül jelen volt Alexandru Mironov úr is, az akkori Ifjúsági és Sport Miniszter. Ő vetette fel az ötletet mindkét félnek, a román és a magyar jelenlevőknek, hogy tegyék félre a két nemzet közti nézeteltéréseket és fogjanak gasztronómiai „csatába” a töltöttkáposzta területén, amely olyan részét képezi a konyhaművészetnek, mellyel mindkét nép büszkélkedhet.
A kihívást elfogadták és így került megszervezésre az első fesztivál Pusztamérgesen, Magyarországon 1994-ben. A következő évben a rendezvény helyszínévé Parajd lépett elő, mint Románia képviselője. Egy 4 éves időszak után, mialatt a szervezést felváltva vállalta a két település, továbbra is képviselve a két országot – Romániát és Magyarországot, 1998-tól a kis hargita megyei település lett a rendezvény állandó házigazdája.
Azóta minden alkalommal ellátogatnak Parajdra úgy a környező települések képviselői, mint az ország más, távolabbi részeinek képviselői, valamint külföldi résztvevők, főleg Magyarországról.
2024. Szeptember 20., péntek
GYERMEKEK NAPJA – ÁLOMKONYHA REMEKEI
09:00 X. Sóvidéki tömegfutás
10:00 IX. Sóhát Tini Kupa – futballbajnokság (tornaterem)
11:00 Gyerek töltöttkáposzta fesztivál – Csapatok, kukták bemutatkozása
10:00 – 16:00 Gyerekfoglalkozások, chill zone, Bohóc és Pillangó a PIK sátornál
14:00 Kozsik József gyerekműsora
15:00 Mini káposztafesztivál zsűrizése
16:00 Eredményhirdetés – Gyerek töltöttkáposzta fesztivál és utcák díszítése
17:00 Zumbatomik
18:00 Tekergők Kisegyüttes – Gyerekkoncert – Rajzfilmslágerek
20:00 Terra Siculorum
2024. Szeptember 21., szombat
KULINÁRIS ÖRÖKSÉGÜNK
07:30 Ébresztés rezesbandával
09:30 Felvonulás a sóbányától a központi parkig
10:30 Megnyitó – Köszöntő beszédek
11:00 Kukták bemutatkozása
12:00 Folkműsor, helyi és testvértelepülés
14:30 Kondérnokok esküje és zsűrizése
16:00 Nóta Móka zenekar
17:30 A kukták remekei – Eredményhirdetés
18:00 Zumbatomik
20:00 ManGoRise – HU
21:30 DJ Sava – RO
2024. Szeptember 22., vasárnap
10:00 Sóvidéki kézilabda bajnokság – X. Káposztakupa
10:30 Ünnepi istentisztelet
12:00 Idősek köszöntése
12:30 Díszpolgári kitüntetések
13:30 Parajdi egyesített kórus műsora
15:00 Tücsökraj szovátai népi zenekar
16:00 Nótaműsor – Gyergyómedencei Magyarnóta Társulat
17:00 Éva Zumba
18:00 ANTISTRESS
20:00 Vikidál – HU
21:30 Kozmix – HU