.
A line-up több mint száz zenekar, előadóművész, illetve DJ nevét sorakoztatja fel, többek között olyan világsztárokét, mint Jason Derulo, Alan Fitzpartrick, Dubfire, Sigma, Sigala, Fedde Le Grand vagy Traumer.
A két főszínpad – a MOL Main Stage és a Petőfi Main Stage – mellett partihelyszínek sokasága áll majd a résztvevők rendelkezésére. Hajnalig tartó bulikra lehet számítani a KMDSZ Black Box by Gedeon Richter színpadnál, az Arénában vagy a Jägerlandnél. Az Epic Music Battle tehetségkutató nyerteseinek egy része a Víkend-telepen felállított színpadon mutatkozik majd be – ez a helyszín ingyenesen látogatható, míg a fesztivál közvetlen területére, beleértve a VIBE KOLI és a Fashion Corner helyszíneit is, csak jeggyel, bérlettel mehetnek be a résztvevők.
„Újdonságnak számít, hogy a tavalyhoz képest idén nagyobb területen szervezzük meg a fesztivált, ami új szintre emeli a fesztiválélményt is, hiszen minden egy helyen lesz megtalálható, anélkül, hogy zsúfoltság alakulna ki. Ráadásul még zöldebbek leszünk: nemcsak a gyepesített terület miatt, hanem környezetvédelmi szempontból is. A fesztivál területén repoharakat, a foodcourtban lebomló fogyóeszközöket fogunk használni, emellett csatlakozunk a RetuRO programhoz is, így visszaválthatók lesznek az újrahasznosítható palackok, üvegek, üdítős vagy sörös dobozok” – fogalmazott Rés Konrád Gergely főszervező.