Intenzív terápiás ágyakkal, lélegeztető gépekkel és más, nélkülözhetetlen orvosi műszerekkel támogatják a Maros megyei kórházak a karácsonkői intenzív terápiás részleget, ahol szombaton tűzvész okozott tragédiát. A felszerelések mellett egészségügyi személyzetet is küldenek – erről döntöttek tegnap a vészhelyzeti bizottság és a kórházigazgatók Maros megyei ülésén.
Az ülésen arról is határoztak, hogy valamennyi intenzív terápiás részleget ellenőriznek Maros megyében. A prefektus elrendelte, hogy az összes intenzív terápiás kórházi részlegen ellenőrizzék valamennyi orvosi műszert, azok működését, illetve azt is, hogy milyen körülmények között helyezték azokat üzembe.
Elklezdődött a kihallgatássorozat
Az ügyészek megkezdték a kihallgatásokat a karácsonkői, Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán történt tűzeset kapcsán, és megállapították, hogy a kórteremben mely helyen ütött ki a tűz, jelentette be a legfőbb ügyészség. A tegnap este kiadott közleményben a legfőbb ügyészség beszámolt az ügy kapcsán indított vizsgálat állásáról: elrendelték a tűz halálos áldozatainak a boncolását, és eddig négy halott boncolását végezték el; megállapították továbbá azt a helyet a kórteremben, ahonnan a tűz elindult, és bevizsgálják a terem orvosi készülékeit és berendezéseit; megvizsgálják a kórházi személyzet bejegyzéseit; megállapították, kiket kell kihallgatni az ügyben, és el is kezdték a kihallgatásokat.
A vizsgálatot Marius Iacob, a legfőbb ügyészség ügyésze vezeti, aki szerint a helyszíni vizsgálatok akár több napig is tarthatnak. A Piatra Neamţ-i megyei kórház intenzív osztályán szombaton 18.30-kor ütött ki tűz. Az osztály két kórtermében összesen 17 beteget kezeltek, mindannyian koronavírus-fertőzöttek voltak. Tíz páciens meghalt, az ügyeletes orvos súlyos égési sérüléseket szenvedett; őt egy brüsszeli katonai kórházba szállították. Hat beteget átszállítottak az éjszaka folyamán a leţcani-i, covidos pácienseket kezelő mobilkórházba.
Volt engedélyük
A Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház intenzív osztályainak volt érvényes engedélyük a megyei közegészségügyi igazgatóságtól (DSP) – tájékoztatott tegnap kiadott közleményében a kórház vezetősége. A kórházban történt tűzeset okainak kapcsán a médiában megjelent hírekkel kapcsolatban az egészségügyi intézmény vezetősége rámutat, az intenzív osztály kiterjesztését célzó módosítások – amelyekre azért volt szükség, hogy az intézmény nagyobb számú koronavírus-fertőzött pácienst tudjon fogadni – semmiféle módon nem hatottak ki az érintett kórteremben zajló tevékenységre. A két intenzív osztály rendelkezik engedéllyel a közegészségügyi igazgatóságtól. A kórház azon része, ahol az előkészületek folytak az intenzív osztály kiterjesztésére, még nem működik, és nincs a tűz által sújtott kórterem közelében’ – szögezi le a kórház vezetősége. A kórteremben, ahol a tragédia történt, az orvosi készülékek újak voltak – hangsúlyozza még a közlemény.
George Lazăr prefektus korábban azt nyilatkozta, hogy a Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház intenzív terápiás osztályát, ahol a tíz halálos áldozatot követelő tűzvész történt, a közegészségügyi igazgatóság jóváhagyása és tájékoztatása nélkül költöztették át szombaton a harmadik emeletről a másodikra.