Módosult a törvény, amely révén a marosvásárhelyiek és környékbeliek is két évvel hamarabb mehetnek nyugdíjba. Kihirdette ugyanis Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely kibővíti az érintett személyek körét. A módosító jogszabály kimondja, hogy két évvel korábban kérelmezhetik a nyugdíjaztatásukat mindazok, akik bányászati, kohászati, ércfeldolgozási, kokszipari tevékenység vagy vegyipari termelés miatt legalább 30 éven át szennyezett környezetben éltek. A törvény több települést érint, köztük Nagybányát, Kiskapust, Marosvásárhelyt, Dicsőszentmártont és Dévát. Az előírás a felsorolt települések 8 kilométeres körzetében lakókra is érvényes.