Először kapott Oscar-jelölést román film

Először kapott Oscar-jelölést román film

Oscar-díjra jelölték Los Angelesben Alexander Nanau colectiv című filmjét a legjobb dokumentumfilm és a legjobb külföldi film kategóriában. Ez az első román film, amelyik Oscar-jelölést kap. A román-luxemburgi koprodukcióban készült dokumentumfilm a bukaresti Colectiv-klubban 2015. október 30-án bekövetkezett tragédiáról, az azt követő első év történéseiről szól. A film korábban többek között az Európai Filmdíjat is megnyerte a dokumentumfilm kategóriában. A dokumentumfilm nemzetközi bemutatója 2019-ben volt, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
Egyébként David Fincher Mank című filmje kapta a legtöbb, 10 jelölést az idei Oscar-díjakra. Az amerikai filmakadémia hétfői Los Angeles-i bejelentése szerint az Oscar-esélyesek között szerepel a legjobb színésznő kategóriában Vanessa Kirby is Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért.

A filmakadémia díjait április 25-én adják át, a pandémia miatt idén a gála megszokott időpontjánál két hónappal később. A ceremónia műsorának producerei egyelőre nem osztottak meg részleteket a műsorról, de a jelölések bejelentése előtt a filmakadémia elnöke megerősítette, hogy a gálát két helyszínen, a Dolby Színházban és a Los Angeles-i Union Station pályaudvaron rendezik meg.