Tombol a nyár Szovátán
Múlt péntek óta hivatalosan is megkezdődött a nyár Szovátán, amikor is megnyilt a Medve-tó. Az időjárás azóta is kedvez a fürdeni vágyóknak, jelenleg a tó vizének a hőmérséklete felszínen 30 Celsius-fok, 1,5 méterrel mélyebben 35,6 fokot mérnek.
A Medve-tó strandjának vezetőségétől származó információk szerint az elmúlt héten hozzávetőlegesen 8000 ember váltott jegyet a strandra.
A Medve-tó programja nem változott az előző évekhez képest: a strand reggel 10 órától 18 óráig várja a fürdőzni vágyókat. Mint ismeretes 13 és 15 óra között a tó vizének pihentetése (melegedése) végett tilos a fürdés.
A strandra való belépés felnőttek számára 30 lejbe, a gyerekeknek és nyugdíjasoknak pedig 25 lejbe kerül, ami egyszeri belépésre jogosítja fel a fürdőzőket.
Kezdődnek a fürdőtelepi szórakoztató programok
Előző évekhez hasonlóan Szováta város idén is kulturális és szórakoztató rendezvénysorozattal kíván kikapcsolódási lehetőséget teremteni úgy a turisták, mint a helyiek számára. A helyszín változatlanul a fürdőtelepi Petőfi park.
A repertoár zömében helyi, illetve környékbeli tánccsoportok, énekesek, sportolók, művészek előadásaiból áll, de sor kerül olyan magyarországi és romániai könnyűzenei előadók koncertjére is, mint például Tóth Andi, Szabó Ádám, Tolvaj Renáta, Krisz Rudi, Mirela Moldoveanu, RBA, Felicia Gurau.
A Bernády Közművelődési Egylet és az Országos Turisztikai és Információs Központ szovátai fiókja által szervezett, valamint a Maros Megyei Tanács által támogatott rendezvénysorozat a szovátai Latino Feeling tánccsoport előadásával kezdődik ezen a hétvégén, vasárnap este 20.00 órától. Hétfőn, július elsején, a magyarországi X Faktor két felfedezettje Tóth Andi és Szabó Ádám koncertezik, szintén este 20 órától. Következő vasárnap pedig, július 7-én, Tolvai Renáta érkezik Szovátára. A koncertek további időpontjáról tájékozódhatnak a VisitSovata.ro vagy a Bernády Közművelődési Egylet Facebook oldalakon.
Csónakázás festői környezetben
Azok, akik a fürdőtelepi nyüzsgés és zaj helyett egy csendes, nyugodt környezetre vágynak, nem kell messze sétáljanak. Körülbelül egy kilométerre a Medve-tó fölött ugyanis, festői környezetben terül el Szováta egyetlen mesterséges tava, a Tivoli-tó (régi nevén, Ifjúsági-tó). Az édesvizű tóban tilos a fürdés, jelenleg halászni és csónakázni használják.
A festői környezetben való csónakázás, vagy vízibiciklizés nagyszerű kikapcsolódási program mindenki számára.
Madártávlatból a város
A városhoz közel található, és könnyen megközelíthető akár autóval, akár gyalogosan Szováta másik jelentős látványossága, a kilátótorony. A Géra csorgótól a Fülemüle utcán át a Rigó-tó irányában rövid sétával elérhető. A kilátó 28 méter magas, háromszintes, teraszos szerkezetű, legmagasabban 26 méterről lehet kilátni.
A torony a nap bármelyik órájában látogatható, de kizárólag saját felelősségre. A város vezetősége arra kér minden látogatót, hogy testi épségük érdekében, tartsák be a biztonsági előírásokat.