Érvényben marad a közigazgatási kódex

Érvényben marad a közigazgatási kódex

Alkotmányosnak bizonyult és így továbbra is érvényben marad Romániában az a sürgősségi rendelet, amellyel a – kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó – közigazgatási kódexet léptette hatályba tavaly nyáron az akkori szociáldemokrata kormány. Az alkotmánybíróság többszöri halasztás után szerdán utasította el az ombudsman tavaly augusztusban emelt alkotmányossági óvását. Korábban az RMDSZ is bírálta a közigazgatási törvénykönyv kormányrendelettel elfogadott változatát, arra hivatkozva, hogy csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest. Egyebek mellett azok a pontosítások sem szerepelnek benne, amelyek szerint a kisebbségi anyanyelvhasználati jog kiterjed az utcák, terek és parkok elnevezéseinek többnyelvű feliratozására, illetve a közüzemekkel és a kormányzati szervek helyi képviseleteivel történő kommunikációra. A megszerzett jogok tekintetében nem került be a hatályos kódexbe az a 2006 óta érvényes előírás, hogy egy közösség akkor sem veszíti el megszerzett anyanyelv-használati jogait, ha egy adott településen számaránya a jövőben 20 százalék alá esik. A sürgősségi kormányrendelet szerint ez csak a következő népszámlálás jóváhagyásáig érvényes.

(Fotó: hirmondo.ro)