Az Eurostat friss jelentése szerint tavaly előtt Románia a GDP 3,2 százalékát fordította a tanügyre, miközben az uniós átlag 4,6 százalék.
A romániai tanügyi törvény szerint a GDP 6 százalékát kellene oktatásra szánnia az országnak, a döntéshozók viszont rendszeresen figyelmen kívül hagyják az előírásokat. Mircea Miclea korábbi tanügyminiszter rámutatott, 2019-ben még kevesebbet fordított a kormány a tanügyre, az idei évben pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Idén a GDP mindössze 2,7 százalékát különítették el az oktatásra, a kutatásnak pedig be kellett érnie 0,2 százalékkal.
A Ziarul Financiar emlékeztet, az akkut munkaerőhiány miatt nagy szükség lenne arra, hogy komoly támogatást kapjon az oktatás. Az Európai Bizottság legutóbbi jelentése szerint a 15 és 29 év közötti fiatalok 17 százaléka Romániában nem szerepel egyetlen tanügyi intézmény nyilvántartásában sem, és mint alkalmazottak sem tűnnek fel sehol. Emellett a 30 és 34 év közötti fiatalok mindössze 25 százaléka iratkozott be képzésekre, miközben az uniós átlag 41 százalék. A frissen végzett fiataloknak mindössze 77 százaléka kapott munkát 2018-ban Romániában, miközben az uniós átlag 82 százalék. 2018-ban a GDP legnagyobb százalékát (6,9 százalék) Svédország fordította oktatásra, a sort a dánok, a belgák, az észtek és a lettek folytatják. Románia az írek mellett a sor végén kullog 3,2 százalékkal, a bolgárok már a GDP-jük 3,5 százalékát fordították a tanügyre.