Eurovízió: Tavalyi győztes, idei dal

Már több mint kétmillió felhasználó megtekintette az Amnesia című klipet a Youtube-on. A Roxen által előadott dal Romániát képviseli a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Roxent 2020-ban választották ki mint Romániát képviselő művészt a dalfesztiválra, akkori nyertes dala az Alcohol You volt. A tavaly azonban a COVID-19 pandémia miatt elmaradt a rendezvény. Roxen idén már új számmal, az Amnesiával képviseli Romániát Rotterdamban. Ez az első alkalom, hogy Rotterdam lesz az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája. A dalfesztivál idei, 65. kiadásának mottója az Open Up lett, mely magyarul azt jelenti, hogy Nyílj meg! A rendezvény elődöntőinek dátuma 2021. május 18-a és 20-a, a döntő időpontja május 22-e. A versenyre negyven ország jelentkezett. Mind az elődöntőket, mind a döntőt élőben fogja sugározni a TVR.