A Marosvásárhelyi Tanács a Sylevy Salubriserv szolgáltatóval kötött szerződés felbontása mellett döntött. A vállalat a következő legalább 90 napos időszakban elvégzi a köztisztasági feladatokat a városban, mindaddig, amíg az önkormányzat versenytárgyalás útján új szolgáltatóval ír alá szerződést. Az új feladatfüzet a háztartási hulladék szelektív gyűjtését is előírja – közölte az önkormányzat, amely bízik abban, hogy a város a lehető legrövidebb időn belül az uniós előírásoknak megfelelő, minőségi köztisztasági szolgáltatásban részesül.
A tegnapi tanácsülésen részt vett Soós Zoltán polgármester, aki kérte a városatyákat, hogy szavazzák meg a szerződés felbontásáról szóló határozattervezetet. Indoklásában kitért arra, hogy a szerződésben foglalt keretösszegek nagy része elfogyott.
Bár a tegnapi ülés napirendjén egy olyan határozattervezet is szerepelt, amely az új szolgáltató kiválasztására vontakozott, ezt elhalasztották, mivel a tanácsosoknak, bevallásuk szerint, túl kevés volt az idejük arra, hogy a 200 oldalas dokumentációt átnézzék, hogy esetleges módosító javaslatokat tehessenek meg. A tervezet szerint az új szolgáltató feladatfüzetében az is szerepel, hogy kötelző módon szelektíven is kell gyűjtenie a hulladékot Marosvásárhelyen.