Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Erdő Péter hozzátette: „a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban”.Megjegyezte: az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszusra is várták Ferenc pápát, majd amikor a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, Áder János köztársasági elnök és ő maga is újra meghívta az egyházfőt.
Öröm és megtiszteltetés, hogy szeptemberben Budapesten fogadhatjuk Ferenc pápát – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán. A főpolgármester szerint manapság talán Ferenc pápától lehet és érdemes a legtöbbet tanulni. Nem csak hitről, emberségről, hiszen a klímavédelem és a környezetvédelem terén is az egyik legprogresszívebb programot fogalmazta meg korábbi enciklikájában – írta.