Fiatal, erdőszentgyörgyi származású szerzőjét díjazta a Korunk

Fiatal, erdőszentgyörgyi származású szerzőjét díjazta a Korunk

Fülöp Dorottyának ítélte a Korunk folyóirat szerkesztősége a 2019-es ÉS TOVÁBB… díjat két kritikai szövege és egy megjelenés előtt álló tanulmánya kiemelkedő színvonaláért.

A 2013 decemberében fiatal esszéírók, kritikusok, próza- és esszéfordítók számára meghirdetett, a Korunkban megjelent szövegek alapján kiosztott díjat a lap egykori munkatársa, főszerkesztője, Kántor Lajos alapította Kántor Erzsébet emlékére-olvasható a Korunk szerkesztőségének közleményében.

Az idén hatodik alkalommal odaítélt, oklevéllel és pénzjutalommal járó díjat Kántor László és Kántor István egy későbbi időpontban adja át a díjazottnak .

Fülöp Dorottya 1997-ben született Erdőszentgyörgyön. 2019-ben végezte az alapképzést a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-olasz szakán, jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem irodalom- és kultúratudomány mesterszakán tanul Budapesten. Tanulmányokat, kritikákat, illetve novellákat és verseket ír. A Korunkban közölt írásai a februári és a szeptemberi lapszámokban olvashatóak.

(Közlemény/Maszol, fotó: Facebook)