Jóváhagyta tegnap a közlekedési miniszter, Lucian Bode a 2018-as rendeletet, amely révén Marosvásárhely körgyűrűjének terve felkerült a közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos projektek listájára, hogy finanszírozást nyerjen a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) 2014–2020 keretében. A fejleményről Soós Zoltán polgármester (fotó) és Péter Ferenc, Maros megye tanácsának elnöke tartott sajtótájékoztatót ma délután.
A projekt magában foglalja egy 13,52 km hosszú út, illetve egy-egy felüljáró építését a Dózsa György út és a vasút, illetve a Március 8. utca felett, továbbá egy völgyhíd létesítését a Bodon patakon és a Bodoni utcán át. A terv ugyanakkor nyolc útkereszteződés kibővítését is magában foglalja: az 1918. December 1. sugárúton, a Segesvári út és Shopping City között, a Segesvári út és a Kishegyszőlő, a Segesvári út és Bodoni út találkozásánál, az A3-as sztráda körforgalmánál, a Szabadság utcában, a Sziget utca folytatásában és a Sziget és Gát utca találkozásánál.
A kerülőút azért rendkívül fontos, mert kivezetné a városból az erdélyi autósztráda elkészülte nyomán várhatóan megnövekvő tranzitforgalom nagy részét, így elkerülhető lesz az a kellemetlen helyzet, hogy minden jármű a Dózsa György úton át hagyja el a települést. A beruházás értéke 438.845.261,18 lej.