A lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos
bankközi hitelkamatláb (ROBOR) új, tranzakciókon alapuló kiszámítása
nyomán eredményezett mutató a jelenleg már folyamatban lévő
hitelszerződésekre is érvényes lehet egy, a 2019/19-es sürgősségi
kormányrendeletet módosító javaslat értelmében, amelyet a szenátus
gazdasági és ipari bizottsága kedden többségi szavazattal elfogadott és
amellyel módosul a 114-es sürgősségi rendelet.
Daniel Zamfir, a szenátus szakbizottságának elnöke szerint ‘egy nagyon fontos módosítást’ is megszavaztak.
‘Megszavaztuk a gazdasági bizottságban, hogy a már folyamatban levő
hitelszerződésekre is érvényes legyen a tranzakciókon alapuló, új,
reális ROBOR. (…) A bankok persze ellenzik. Arról van szó, hogy
igazságot tegyünk mindenki számára’ – jelentette be Zamfir.
Magyarázata szerint eddig helytelenül számították ki a mutatót, emiatt
kérték a kormányt és a Román Nemzeti Bankot, hogy módosítsanak a
kiszámítási módozaton. Ez meg is történt, azonban csak félig tettek
igazságot, mivel az új mutató csak a május 2-a után aláírandó
szerződésekre vonatkozott volna.
‘Ezzel a módosító javaslattal leszögezzük, hogy a már folyamatban lévő
hitelszerződésekre is vonatkozzék az új ROBOR’ – hangsúlyozta a
szakbizottság elnöke.
Arra a felvetésre, hogy a bankok szerint a ROBOR újszerű kiszámításával
még nem biztosított a kamatok csökkenése, Zamfir azt válaszolta, hogy
‘ez csak egy újabb füstfüggöny’ a bankok részéről.
‘Végül is a román állampolgárokat az érdekli, hogy a mutatót helyesen
számítsák ki. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen azt elképzelni, hogy a
tranzakciókon alapuló mutató magasabb lesz, mint a jelenlegi. Az elmúlt
10 évet felölelő elemzés szerint a tranzakción alapuló mutató 0,3 – 3
százalékponttal alacsonyabb volt, mint az árfolyamjegyzésen alapuló
mutató. Természetes, hogy így legyen’ – szögezte le Daniel Zamfir.
A szakbizottságban elfogadott módosítások értelmében a
hitelintézeteknek kötelességük 60 napon belül hozzáigazítaniuk
szerződéseiket az új előírásokhoz.
A lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos
bankközi hitelkamatláb kiszámítását módosító 2019/19-es sürgősségi
kormányrendelet 2019. május 2-án lép érvénybe.
AGERPRES/(RO – szerző: George BĂNCIULEA, szerkesztő: Mariana NICA, HU – szerkesztő: VALKAI Krisztina)